Transzcendentális karmaasztrológia

  •  A képzés összesen hároméves, amely  során kezdő és   haladó  csoportokban tanulhatod a karmaasztrológiát, illetve nyári képletfejtő és egyéb  workshopon gyakorolhatod a tudásodat.
  • A kezdő: alapoktól indul, előképzettség nem szükséges
  • Figyelembe veszi a két égi öv, az Aszteroida-öv és a Kuiper öv égitesteit is
  • A születési képlet rejtett, karmikus rétegét fedi fel

Kezdőknek – a transzcendentális módszeren alapuló

képletfejtés elmélete és gyakorlata

Hétfőnként 15-től 16:30-ig

Kezdés: 2024. szeptember

Teljesen új tanfolyam indul, amelyre kezdők és közép-haladók egyaránt jelentkezhetnek.

kezdő csoport az alapokról indul, ezért elsősorban azoknak szól, akik még egyáltalán nem tanultak asztrológiát, vagy csak nagyon kevés előképzésük van. Akik a hagyományos alapokban már elsajátították, de csalódtak a módszerben, azok sem fognak unatkozni, mert a transzcendentális asztrológia sokkal színesebb és izgalmasabb, mint a tradicionális. 

Ha már tanultál asztrológiát, de a hagyományos levezetések nem adtak választ a kérdéseidre, akkor bizonyosan érdemes megismerkedned a transzcendentális-karmikus olvasat módszereivel!

Ha pedig még sohasem tanultál, de érdekel, és szeretnél egy gyors, hatékony, lélek-központú szemlélettel eljutni az asztrológiai képletfejtésig, amely az új évezredben is képes válaszokat adni, akkor itt bizonyosan megtalálod azt, amit keresel!

Érdeklődni lehet: Girga Zsuzsannánál

zsuzsanna.griga@gmail.com vagy 30/949-4455

 

Transzcendentális karmaasztrológia haladóknak

Hétfőnként 16:45-től 18:15-ig

Kezdés: 2023. szeptemberében

A transzcendentális karmaasztrológia gyakorlata – karmikus szinasztria

A kezdő évfolyamban megtanult képletfejtési módszereket ültetjük át a gyarkorlatba az első  két hónap során, hogy bizonyosan sikerüljön a vizsga.

Ezután a karmikus szinasztria (párkapcsolati összevetés) elméletével és gyakorlatával foglalkozunk egész évben.

A haladón az egyik évben előrejelzést, a következőben pedig szinasztriát tanulunk. Mindig az adott csoport felvevőképességén és gyorsaságán múlik, hogy milyen ritmusban sikerül a tananyagot átadnom, és ha viszonylag gyorsan tudunk haladni, szívesen tanítok babiloni vizuális asztrológiát, elekciót (dátum kiválasztást), születési idő pontosítást, és reinkarnációs párosokat is. A haladóra azokat a jelentkezőket fogadom el, akik vagy nálam, vagy a Tiszta Forrás intézetben tanultak már karmaasztrológiát.

Érdeklődni lehet: Girga Zsuzsannánál

zsuzsanna.griga@gmail.com vagy 30/949-4455